filozófiánk

Belép egy új páciens a rendelőnkbe.
Bár reggel egy kissé idegesebb volt a szokásosnál, mégis magabiztosan, határozottan indította iskolába a gyermekeit, vezette autóját, tárgyalt, dolgozott.Most mégis tanácstalannak, félszegnek tűnik, nem is tagadja, hogy fél.
Fürkészi az eddig ismeretlen orvos arcát, körbefuttatja a szemét a rendelőn, valami bátorítót, fogódzkodót keres. Egy mosolyt az arcokon, tisztaságot, rendet, komoly modern gépeket, bármit ami megnyugtatja.
Bármit ami visszaigazolja számára, hogy biztosan jó kezekbe kerül, hogy nem fog fájni, hogy szép lesz a foga …

Fél és már bánja, hogy bejelentkezett, hogy hallgatott az ismerősre és mély sóhajtással ül le a fogorvosi székre, miközben jól hallhatóan óhaj hagyja el száját! “Bár csak ebben a pillanatban lenne a nyári időszámítás bevezetése. Szeretném elveszíteni a következő órát!”

Számtalanszor lejátszódó jelenetsor egy rendelőben. Nem tart tovább harminc másodpercnél, de sok minden eldől ebben az első fél percben.

Ilyenkor sokszor elmorfondírozom azon, hogy milyen jó egy kávézóban dolgozni, egy virágboltban, ahova rendszerint örömmel, bátran és vidáman mennek be az emberek, akár naponta többször is.

Aztán eltelik egy óra, esetenként több nap, több hét és jó érzés tölt el amikor már talán kissé még félszegen, de már mégis mosolyogva lépnek be a pácienseink és munka után én is mosolyogva ülök be kedvenc kávézómba, de már egyáltalán nem szeretnék ott dolgozni.

Orvosként hasznosítom amire a fotóművészet tanított: szépséget és harmóniát.
Fotográfusként hasznosítom amire a medicina tanított: a pontosságot, a precizitást.

Tudomány és művészet … összekapcsolódnak, mint régen az ezüst és a higany az amalgámban.
Ezeket próbálom ötvözni a rendelőnkben és ugyanerre kérem a kollégáimat is.

Dr. Matyasi Gábor