Dentciklopédia

Hogyan védjük fogainkat Karácsonykor?

dentcyclopedia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az év végi karácsonyi, szilveszteri szezon fokozott terhelést jelent a fogakra és azok védekező mechanizmusaira. A karrácsonyi sütemények, szaloncukor, csokoládé, az ünnepek alatt fogyasztott szénsavas italok, gyümölcslevek és pezsgő magas cukor és szénsav tartalma ezalatt a pár nap alatt is komoly csapást mérhet fogaink állapotára.

Nem csak az átlagosnál sokkal magasabb mértékű, hanem a sokkal gyakoribb cukorfogyasztás okozza a fő gondot. Megfontolt és tudatos lépésekkel lehet csak megvédeni a fogainkat ebben, az év minden más időszakától eltérő időszakban.

Az év nagy részében a fogak esélyt és időt kapnak, hogy a cukroktól képződő savak roncsolódásából származó sérülések helyreálljanak. A zománcból a savak által kimart sók egy óra alatt visszaépülnek az eredeti helyükre. Ezt a folyamatot nevezzük remineralizációnak. Ennyi idő szükséges, hogy a nyál savas kémhatása újra semlegessé váljon. Pont ez az ami nem tud bekövetkezni az ünnepi időszakban, hisz ha nem figyelünk oda, nem telik el egy óra édesség fogyasztás nélkül, s emiatt a fogzománc regenerációja esélytelenné válik. Az ünnepek folyamatos cukorterhelése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a nyál kifejtse védő, károsodás kijavító hatását.

Természetesen nem kell a fogaink miatt az ünnep legélvezetesebb pillanatait kihagyni, csak néhány egyszerű szabályt célszerű betartani.

  • Kerüljük a cukros és ragadós ételeket!
  • Ne fogyasszunk sok szénszavas üdítőt és a gyümölcslét mert a nagyon magas savtartalmuk fogzománc eróziót okoz. Ha mégis elkerülhetetlen vágyat érzünk ezen italok fogyasztására, akkor szívószállal fogyasszuk őket, így kevésbé érintkeznek fogainkkal.
  • “Biztonságos ételek”, úgy mint ropi, keksz, sajt és aszalt gyümölcsök jelentősen segítenek a védekezésben.
  • Ne nassoljunk folyamatosan, tartsunk legalább egy órás szüneteket.
  • Az étkezést követő egy órában ne mossunk fogat, mert ebben az időszakban a savak által felmart, meggyengített fogzománcot a fogmosással irreverzibilisen károsíthatjuk! A fogmosás a nyál semleges pH értéke mellett biztonságos.
  • Cukormentes rágó rágása meggyorsítja a  száj pH értékének helyrebillenését.
  • Természetesen a lefekvés előtti fogmosás elengedhetetlen.
Kellemes Ünnepeket!

Az ünnepek alatt, december 27-én és 28-án sürgősségi ügyeletet tartunk rendelőnkben. Reméljük ha a fenti tanácsokat megfogadja, nem kell találkoznunk.


Nyelv piercing és a szájhigiéne

Nyelv piercing és a szájhigiéne

nyelvpiercing

A száj- ajak- és nyelvpierceing manapság eltejedt testékszerek, az önkifejezésnek mindennapos formái. Ennek ellenére, aki nyelvpiercing behelyezésére készül, tudnia kell, hogy a testékszer milyen veszélyeket hordozhat magában, illetve hogy ezeket miként lehet megelőzni, a kockázat mértékét csökkenteni.

 

A leggyakoribb szövődmények:

  • Fertőzések: A piercing behelyezésekor keletkező seb könnyen elfertőződhet a szájüregben élő kórokozóktól.
  • Betegségek terjesztése : A szúrás során fenn áll a veszélye a herpesz a hepatitis B és C, valamint a HIV vírussal való megfertőződésnek.
  • Ideg sérülés: a nyelv átszúrásakor sérülhetnek a nyelv mozgatásáért és/vagy érző beidegzéséért felelős idegek.
  • Elhúzódó vérzés: A nyelv az egyik legbővebb vérellátású szerv. Sérülése mindig vérzéssel jár, bár jelentős vérzések megfelelő technika alkalmazása esetén minimálisak.
  • Íny betegségek: A hosszas nyelvpiercing viselés miatti folyamatos mechanikai irritáció időnként az íny, majd a fogágy csontos részének leépülésével is járhat, mely végül a fog(ak) meglazulásához, elvesztéséhez vezethet.
  • Fogsérülések: Klinikai vizsgálatok alapján a 4 évnél hosszabb ideig nyelvpiercinget viselők 47%-nak tört le legaláb egy foga az ékszerre történő véletlen ráharapás miatt.
  • Fémallergiás reakciók.
  • A mindennapi orális funkciók romlása: Selypítés, beszédhibák, fokozott nyálelválasztás, rágási nehezítettség, horkolási apnoe valamelyike hosszabb rövidebb ideig szinte minden piercing viselőnek megkeserítik az életét.
  • Ékszer lenyelés, aspiráció: A piercing alkatrészei szétcsavarodva mind a nyelőcsőbe, mind a légutakba bekerülhetnek, súlyos életveszélyes szövődményeket okozva.

 

 

A fenti szövődmények valószínűsége csökkenthető, ha már a beavatkozáson átesett, ismerősök által ajánlott rutinos testékszer behelyező helyre megyünk. Műtét előtt győződjünk meg a higiénés viszonyokról, kérdezzünk rá a sterilizálási technikákra, módszerekre, s hogy rendelkezik-e a személyzet hepatitis B elleni oltással. Ha ellenséges vagy bizonytalan válaszokat kapunk, inkább keressünk másik helyet.

Tökéletes szájhigiénével menjünk a beavatkozásra, lehetőleg előtte egy teljes dentalhigiénés kezelésen (fogkő eltávolítás, polírozás stb.) essünk át, előtte utána egy-egy hétig használjunk szájfertőtlenítő öblítő oldatot.

A duzzanat és a vérzés csökkentésére szopogassunk a műtét után jégkockát, hideg ételeket. A fogak széttörését és a fémallergia kialakulását műanyag ékszer viselése megelőzheti. Az allergiás reakciók megszüntethetők nemesfém ékszerek (arany, platina, titán) viselésével is.

Rendszeresen ellenőrizzük az ékszer, a csavarok állapotát, ha kell cseréljük.

A fogbeültetéssel kapcsolatos leggyakoribb kérdések, tudnivalók!

anatomia-impl-rajz

1. Mi az a fogbeültetés, implantáció?

Manapság a hiányzó fogak pótlásának a legmodernebb típusa a fogbeültetés, implantáció. Fogbeültetés során a hiányzó fog helyére rögzítünk be egy a korábbi foggyökérhez hasonló mesterséges foggyökeret, mely szövetbarát (biokompatibilis) anyagból, speciálisan felületkezelt titánból készül. Ez kb. 3 hónap alatt összecsontosodik a körülötte levő állcsonttal, s ezt követően kerül rá a kivehető vagy a rögzített fogpótlás, az esettől függően.

2. Hogy történik a fogbeültetés?

A fogbeültetés egy helyi érzéstelenítésben végzett, az esetek legnagyobb részében teljesen fájdalmatlan beavatkozás! Egy kis metszést követően az ínyt finoman elemeljük a csontról, s egy mikroprocesszorral vezérelt implantációs sebészeti készülékkel óvatosan előkészítjük a csontot, majd becsavarjuk az implantátumot a csontba s összevarrjuk felette az ínyt. Ezt követően a már említett három hónapig az íny alatt gyógyul, becsontosodik (osseointegráció) az implantátum. Ezalatt az idő alatt a páciens viselheti régi fogsorát, vagy ideiglenes fogpótlását, tehát nem kell fog nélkül lennie!

3. Kinek nem lehet fogat beültetni?

Viszonylag kevés a kizáró tényezők száma, de természetesen vannak ilyenek. Ide tartozik a vérzékenység, bizonyos daganatos betegségek, kezeletlen cukorbetegség, súlyos harapási rendellenességek, fogcsikorgatás és az állcsontok növekedésének befejeződése (17 év) alatti életkor. Az erős dohányzás és alkoholfogyasztás sem használ az implantátumoknak, mint ahogy a saját fogaknak sem! Természetesen a legalapvetőbb feltétel, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű csont álljon rendelkezésre!

4. Milyen valószínűséggel maradnak benn az implantátumok?

A közhiedelemmel ellentétben az implantátumok bent maradási esélye rendkívül magas a mi rendelőnkben 98%, tehát százból kevesebb mint 2 db implantátumot veszítünk el. S emiatt garanciát is vállalunk, tehát az egy éven belül elvesztett implantátumokat kis gyógyulási idő után „visszahelyezzük”.

5. Mennyi a behelyezett implantátumok élettartama?

Megegyezik a saját fogakéval, tehát lehet, hogy csak 8-10 év, lehet 20-30 év, de akár élethossziglan is elkísérhetnek megfelelő életmód, szájhigiéné és ápolás mellett!

Illúzió azt várni, hogy minden implantátumunk elkísér az életünk végéig, – miként ez a saját fogaink esetében is keveseknek adatik meg-, de nem is kizárt, s mindenképp hosszútávú megoldást kínál a fogbeültetés.

Amennyiben el kell távolítani az implantátumokat, akkor rövid gyógyulási idő múltán a beavatkozást általában meg lehet ismételni minden gond nélkül. Tudni kell, hogy az implantátumok élettartamát a tisztán tartásuk, gondozásuk határozza meg elsősorban. A beültetéses fogpótlás elkészültével nem ér véget az orvos-beteg kapcsolat, sőt akkor kezdődik csak igazán, hisz félévente kontrollálni, tisztítani kell a fogpótlást, s nagyon gondos szájhigiénés kezelésekre van szükség.

6. Milyen vizsgálatok, kezelések kell , hogy megelőzzék a fogbeültetést?

Az alapos kivizsgáláson, tervezésen múlik elsősorban a kezelés sikere! Mindenek előtt szükség van egy alapos szájhigiénés kezelésre, fogkő, plakkok, lepedék stb. eltávolítására. Rendelőnkben először egy szájüregi ún. oralkamerával megvizsgáljuk közel 100 szoros nagyításban a műtéti területet, az ínyt, a környező fogakat, s a képeket számítógépre mentjük.Digitális panoráma röntgent készítünk, s egy speciális szoftver segítségével a csontsűrűséget, a csontkínálatot, a rendelkezésre álló helyet pontosan lemérjük, számítógépen megtervezzük a műtétet. Amire most a legbüszkébbek vagyunk, egy vadonatúj implantációs készülék, melyből a miénken kívül egyetlen darab van az országban, és a pontos számítógépes vezérlésen kívül kiemelkedik a többi sebészeti készülék közül azzal, hogy egy száloptika segítségével pontosan a műtéti területre világít, ami elképzelhető, hogy egy kivilágítatlan szájüregben milyen nagy előny! A sebgyógyulást pedig egy szoftlézer készülékkel segítjük elő! Mindig elvégzünk egy fémallergia vizsgálatot, szükség esetén belgyógyászati kivizsgálást és egyéb laborvizsgálatokat is. A műtétet antibiotikus védelemben végezzük!

7. Milyen fogpótlások készülhetnek az implantátumokra?

Az implantátumokra mind kivehető fogsorokat, mind rögzített porcelán koronákat illetve hidakat egyaránt készíthetünk. Nagyon gyakori, hogy a beteg instabil fogsorát stabilizáljuk 1-2 implantátumba helyezett láthatatlan patent segítségével, melyre a fogsort egyszerűen fel lehet pattintani, így mind egészségileg, funkcionálisan, mind lelkileg sokat segítünk a beteg állapotán. Természetesen legtöbben a kivehető fogpótlás elkerülése, illetve megszüntetésének lehetősége miatt választják a beültetést, illetve a harmadik indikáció, aki nem akarja lecsiszoltatni a saját fogait a rögzített fogpótláshoz.

8. Okozhat-e rosszindulatú daganatot, allergiás reakciót az implantátum?

A világszerte behelyezett több millió implantátum után sem igazoltak egyetlen esetet sem, amely rosszindulatú daganatos betegség és a fogászati implantátum között bármilyen összefüggést is kimutatott volna. A titán fémre kialakuló allergiás reakció is irodalmi ritkaság, ennek ellenére az összes fogászati fémre kiterjesztett fémallergia teszt az egyik vizsgálat, mely nélkül nem ajánlott elvégezni a beavatkozást.

Fogköztisztító kefe

interdentális kefe

A fogköztisztító (interdentális) kefe főleg  szélesebb fogközök, tágabb rések és nehezen elérhető helyek (fogpótlások, hidak, koronák, implantátumok és fogszabályozók) tisztítására alkalmas.

Matrica

matrica és matrica feszítő

matrica és matrica feszítő

A fog töméséhez alkalmazott, a tömés során a fog eredeti formájának helyreállítását biztosító hajszálvékony fém vagy műanyag  lapocska.Használata elengedhetetlen a fogak kontaktpontjait is magába foglaló tömés kialakításánál.

Lidocain

lidocain spray

Fogászatban is alkalmazott, helyi és regionális érzéstelenítésre szolgáló, érzéstelenítő hatású készítmény.

A lidokain a hatását úgy fejti ki, hogy gátolja a perifériás idegekben az inger okozta átmeneti ionáramlást. Ezáltal mind az ingerület kifejlődését, mind tovaterjedését megakadályozza.

Zsigmondy-kereszt

A fogak jelölésére a kialakított grafikai ábra. A Zsigmondy-kereszt a fogazatot négy quadransra (negyedre) osztja.

A kereszt bal oldalán a jobb oldali fogak, a jobb oldalán a bal oldali fogak vannak ábrázolva, úgy mintha szemből néznénk a fogsort. A tejfogakat római számmal (I.-V.), a maradó fogazatot arab számokkal (1-8) jelöli.

zománc

A zománc vagy fogzománc az emberi szervezet legkeményebb, áttetsző, 96%-ban szervetlen anyagból álló, a fogak dentin állományának fedő illetve védő borítása. (lásd fog anatómiája) Alacsony víztartalma és magas szervetlen anyag tartalma miatt a zománc kemény, de megfelelő dentin vagy tömőanyag alátámasztás nélkül rendkívül törékeny, sérülékeny.

viaszharapás

Felmelegített viaszcsíkra ráharaptatva a pácienst, a keletkező kis viaszminta a az alsó és felső fogazat záróharapásos helyzetét rögzíti, a helyes és precízen illeszkedő fogászati pótlások elkészítése érdekében.

vérvétel

A vérvétel alkalmával vett minta tartalmának a laborvizsgálata, fontos diagnosztikai képalkotó eljárás, amely szükséges lehet jelentős, esetleg altatást igénylő szájsebészeti beavatkozást megelőzően, a vér képleteiből nyert adatok és eredmények függvényében adagolt vagy adagolható farmakológia készítmények helyes alkalmazásának érdekében.

Page 1 of 1912345...10...Last »